Arc- és nyakplasztika

Arc- és nyakplasztikaAz öregedés egy nagyon komplex, lényegében sorvadásos folyamat, mely nemcsak a bőrt, hanem a bőr alatti zsírszövetet, izomzatot és a csontrendszert is érinti.  Az arc és nyaki területeken jól látható jelei alakulnak ki az évek múlásával. Az arc bőre szárazabb, vékonyabb, foltosabb lesz. Megjelennek, illetve erősödnek a szarkalábak, a homlok haránt és függőleges ráncai. Kimélyülnek a statikus ráncok: orrszárny-szájzugi redők, és a Marionette ráncok. Az arc bőre lényegében mindenhol megereszkedik, a középarc süllyed, kiürül,  az állkapocsív elmosódik. Az ajkak  elvékonyodnak. Létrejön a toka. A nyaki területen haránt ráncok és függőleges húrszerűen kifeszülő, úgynevezett platysmalis kötegek jönnek létre és súlyosbodnak az itt lévő szövetek fokozódó lazasága miatt.

Az arc- és nyakplasztika lényege

A meglazult, megereszkedett bőr és a bőr alatti szöveteket (zsírszövet, izmos kötőszövetes rendszer) eredeti helyükre helyezzük vissza és ott rögzítjük. Elsősorban a bőr alatti izmos-kötőszövetes rendszer az, ami a feszességet tartósan biztosítja. A bőrt ennek megfelelően kisimítjuk, a felesleget eltávolítjuk. A lefelé mozdult lágyrészek helyzetén leginkább a gravitációs elmozdulással ellentétes függőleges, felfelé irányuló emeléssel változtatunk. Az oldalirányú feszítést minimalizáljuk. Így elmarad az “amerikai mosoly” mely az oldalirányú túlfeszítés eredménye és művibb, természetellenesebb eredményt ad. Emellett nagyon fontos a hiányzó volumen pótlása, melyet elsősorban saját zsírszövet átültetéssel végzünk.

Az arc fiatalító műtétjei egyre gyakoribbak. Előnyösebb, fiatalosabb külsőt biztosít. Örömet, megelégedést, újult erőt, önbecsülést ad viselőjének.

Szemléletünk arc- és nyakplasztikai műtétekkel kapcsolatban

Az arcon és nyakon különböző, úgynevezett esztétikai egységeket különböztetünk meg. Ilyen a homlok, a halánték, a felső és alsó szemhéjak, a középarc, a felső és alsó ajkak, az arc alsó harmada a " jaw line" terület, a nyak toka területe és az alatta valamint az oldalsó részén elhelyezkedő területek. Ezeken a helyeken más a bőrszerkezet, és a bőr alatti szövetek struktúrája. Ennek jelentősége, hogy a harmonikusabb és tökéletesebb megjelenést úgy tudjuk elérni, ha ezen területeket együttesen, a megfelelő módszerrel alakítjuk.

Nagyon fontos a jó eredmény eléréséhez az arc- nyak bőrének és az alatta elhelyezkedő szövetek minőségének a javítása, ahol olyan elváltozások vannak jelen mint a kollagén rostok számának a csökkenése, minőségének romlása, a sejt közötti állományban lévő és nagy mennyiségű vizet megkötni képes GAG molekulák (Hyauronsav) mennyiségének jelentős csökkenése.

Szükség van olyan nem műtéti eljárásokra, melyek az öregedéssel kapcsolatos ilyen elváltozások ellen hatnak. Ezáltal lehet a műtét eredménye tartós. Ilyen például: a saját vérlemezkében gazdag plazma (PRP) bevitele, kollagén indukciós ( KIT) kezelés, hyaluronsav és egyéb anti-aging faktorok bevitele a bőr és mélyebb rétegekbe, botox kezelés a dinamikos ráncok területén ( homlok, haragos ráncok a két szemöldök között, szarkalábak), vastag (COG) és vékonyszálak ( FTC) behelyezése Stb. 

Klasszikus arc-nyakplasztika

A metszés a halántéktájon indul a hajhatár mögött a hajas fejbőr területén. A fül előtti természetes redőben folytatódik, majd a fülcimpát megkerüli és a fül mögötti redőben fut felfelé, a tarkótájon ismét a hajas fejbőrön halad. Ebből a metszésből felpreparáljuk a bőrt  az arc centrális részéig. Ekkor válik láthatóvá egy erős kötőszövetes izmos réteg    (SMAS-Superfitial Musculo Aponeurotic System). A különböző sebészi eljárások ezzel a réteggel dolgoznak. Ez határozza meg végleges helyét az arc és nyak megemelt szöveteinek. A bőr feszessége hozzá igazodik.

A sebet a legfinomabb varróanyaggal  többnyire  a bőrben vezetett öltésekkel zárjuk. A végleges heg  mindenhol rejtett pozícióban van.

A műtét elsősorban altatásban zajlik, ritkábban helyi érzéstelenítésben bódító injekcióval kiegészítve. Ideje 3-6 óra az elváltozás súlyosságától függően. Igen gondos és alapos preparálást és műtéti technikát kíván.

Macs-lift (mini arcplasztika)

Macs-lift, azaz Minimal Access Cranial Suspension, minimális, rövid heggel járó függőleges felfüggesztés. Viszonylag új eljárás, a 90-s évek közepétől hódít. Minimalizált, a fül előtti redőben futó szinte láthatatlan heggel jár. Mérsékelt a bőr alatti preparálás. A mélyebb szöveteket 3 speciális huroköltéssel rögzítjük  az arc felső részén lévő erős stabil kötőszövetes csontos rétegekhez.

Kisebb műtéti megterheléssel jár, gyorsabb a felépülés. Megemeli a középarc területét, elsimítja az orrszárny-szájzugi, ill. ezek folytatásába eső Marionette ráncokat, az alsó állcsonti ív meglógott bőrének a feszesítésével ívelt állvonalat kreál.

A műtét végezhető altatásban vagy helyi érzéstelenítésben. Ideje kb. 2-3 óra.  

Nyakplasztikák

A nyak bőre alatt egy speciális vékony izomlemez, a platysma helyezkedik el. A nyakplasztikák során  a ráncos, laza, lógó bőr eltávolítása mellett a platysma izomnak a nyak középvonalában történő részleges  vagy teljes összevarrása  illetve oldalirányban történő feszítése történik.

Ezzel a nyak kontúrja újraformálható, a nyak-áll szög normalizálható. Önállóan végzett nyakplasztika ritka, mert az idősebb pácienseknél az öregedéssel a nyaki területen létrejövő elváltozások együtt járnak az egész arc területének elváltozásaival. Ugyanakkor az említett  arcplasztikai eljárások a nyaki területeket is érintik.

Csak zsírszívás elsősorban a toka valamint a külső területeken

Megfelelően rugalmas, feszes bőr esetén végezhető. A zsírszívás speciális formáját a superfitialis subdermalis liposuctio-t végezzük, mellyel nem csak zsírszövetet távolítunk el, hanem a bőr alsó részén lévő kollagénrostok ingerlésével elősegítjük a bőr  nagyobb mértékű zsugorodását az alapjához. Esztétikusabb áll-nyak szöget hozunk létre. Elsősorban helyi érzéstelenítésben végezzük. A műtéti idő kb. 30-40 perc.

Submentalis, áll alatti redőben bőrmetszés

Az itt lévő zsírszövetet  eltávolítjuk  és a meglazult platysma izomzatot a  középvonalban raffoljuk, kettőzzük, feszesítjük. Kisebb mennyiségű bőrfelesleg távolítható el. Elsősorban helyi érzéstelenítésben végezzük, a műtéti idő kb. 40-60 perc.

Teljes, klasszikus nyakplasztika

Nagyobb mértékű bőrfelesleg, zsírszövet lerakódás, meglazult, petyhüdt platysmalis izom, jellegzetes húrszerűen feszülő függőleges kötegek. Első lépésként zsírszívást végzünk. Bőrmetszést az áll alatti redőben valamint a fül előtt és mögött ejtünk. Gondos preparálás után a platysma izmot a középvonalban megkettőzzük és a fülek mögötti területen lévő csontos-kötőszövetes részhez  rögzítve feszesítjük. A bőrfelesleget a fül előtti és mögötti metszésből távolítjuk el. A sebeket a bőrben vezetett legfinomabb öltésekkel zárjuk. A hegek rejtett helyen futnak, szinte alig láthatóak. Altatásban és ritkábban helyi érzéstelenítésben is végezhető. A műtéti idő kb. 2-2,5 óra.

Műtét után

Az arc-és nyakplasztika műtétjei jó vérellátású, ödéma képződésre hajlamos nagy felületet érint ezért duzzanat, elszíneződés keletkezhet, amire a páciensnek fel kell készülnie. Műtét után kompressziós nyomókötést helyezünk a fejre. A kompressziós kötést kb. 14 napig szükséges viselni, de műtét után 7-8 nappal már lehet hajat mosni. A fertőzéses szövődmények elkerülése miatt fontos  közvetlenül a műtét előtt is fertőtlenítős hajmosás.

  • Műtét utáni első 2-3 napban  javasolt az alvás félig ülő helyzetben. Kerülni kell minden olyan tevékenységet, amely vérnyomás emelkedést okoz. illetve kipirulást az arc területén a bevérzés veszélye miatt: erőlködés, hajolgatás, stressz, dohányzás, forró ételek és italok, erősen fűszerezett ételek, erősen szénsavas italok, melegebb környezet.
  • A megfelelően végzett jegelés segíthet az ödéma gyorsabb csökkenésében.
  • Javasolt a sok folyadék, illetve a könnyen rágható pépes ételek fogyasztása a műtét utáni első héten.
  • Nagy fájdalmakra szövődménymentes esetben nem kell számítani. Az esetlegesen fellépő fájdalom a szokványos fájdalomcsillapítókkal jól kezelhető (Cataflam, Donalgin stb.)
  • A varratokat az első és a harmadik héten távolítjuk el.
  • Szolárium, szauna, gőzfürdő, nehéz fizikai munka, sporttevékenység hat hét után lehetséges.

A végleges állapot kialakulása 4-6 hónapot vehet igénybe.

 
Érdekel!
További információért küldjön nekünk üzenetet, vagy hívjon minket bizalommal.

Kapcsolat

VEGYE FEL VELÜNK A KAPCSOLATOT!

Több információra lenne szüksége esztétikai eljárásainkkal, plasztikai műtéteinkkel kapcsolatban? Esetleg konkrét kérdése van, vagy szeretne időpontot egyeztetni? Küldjön nekünk üzenetet, vagy hívjon minket bizalommal.

Kapcsolat